A héten már négyszer volt bombariadó egy ukrán menekülteket fogadó csepeli iskolában
Azt gondolják, kicsi rá az esély, hogy valamelyik gyerek szórakozik.
Azt gondolják, kicsi rá az esély, hogy valamelyik gyerek szórakozik.
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: turbó osztogatás és háborús évforduló.
Az Európába menekülő ukránok száma nő, a hazatérési kedvük azonban csökken. A Magyarországra kényszerült ukránok között egyre több a felnőtt férfi, de legnagyobb csoportjukat ma is a nők és a gyermekek alkotják. Az ő életüket megnehezíti a lakhatási válság és a megroppant egészségügy.
A házaspár szándékosan az ukrajnai háború elől menekülőket vette célba, hogy elraboljanak egy újszülött lányt.
A kormánybiztos tavaly indoklás nélkül utasította el a családok méltányossági kérelmét.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint az uniós joggal is ellentétes, hogy a menedékkérők egy csoportjától teljesen megvonják a lakhatási támogatás valamennyi formáját.
Több mint hatmillió ember menekült el tartósan Ukrajnából a háború két évvel ezelőtti kitörése óta, és bár jelentős részük Magyarországon keresztül hagyta el a háború sújtotta országot, többségüknek nem hazánk volt a végcél. Akik mégis itt maradtak, azoknak magyar nyelvtudás, helyismeret és kapcsolati tőke nélkül nehéz beilleszkedni és állást találni, de sikersztorik így is akadnak. Sorozatunkban három, a körülményekhez képest szerencsés ember sorsát mutatjuk be. Ukrán menekültek magyarországi élete, II. rész.
Az állam szűkítette azoknak az Ukrajnából menekülőknek a körét, akik igénybe vehetik a Védelmi Bizottságok által kijelölt szálláshelyeket, szerintük ez szolgálja leginkább azt, hogy a munkaképesek integrálódjanak a munkaerőpiacra.
Ukrajnából és Romániából is több ezer ukrán állampolgár érkezett.
Egy friss Eurostat-jelentés szerint Németország adta ki a legtöbb ideiglenes védelmet biztosító státuszt az Ukrajnából érkező menekülteknek, több mint egymilliót.
Közülük csak 82-en igényeltek ideiglenes tartózkodási engedélyt.
Semmit nem kell tenniük, az igazolványuk érvényessége automatikusan meghosszabbodik.
Több mint 8 millió ukrán él Európában, akik Putyin agressziója után hagyták el hazájukat. Hogy élnek külföldön, sikerült-e beilleszkedniük? Erről készített felmérést az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA).
A hivatalos adatok szerint eddig több mint hétezer civil halt meg a háborúban.
A lassan egy éve húzódó orosz invázió a szomszédos Ukrajna létezését több irányból kezdte el pusztítani, a túléléséért küzd az ukrajnai értelmiség is. Az ukrán egyetemistáknak egyetemi kurzusokat szerveztek Budapesten is. Ez egyfajta terápia is számukra az magas szintű egyetemi oktatás folytonossága mellett.
Az Ukrajnában zajló háború emberek millióit hozta drámai és sok esetben kilátástalan helyzetbe. Különösen igaz ez a fogyatékkal élőkre, hiszen az ilyen családok szállást, ellátást is sokkal nehezebben kapnak. A Szabadszállás mellett működő Strázsa Tanya hosszú évek óta segíti a fogyatékos, értelmi sérült embereket, és – a United Way Magyarország, valamint az SOS Gyermekfalvak Magyarországi Alapítványa támogatásával – ugyanerre vállalkozik az ukrajnai menekültek esetében is. Videónkban ezt a rendkívüli kezdeményezést mutatjuk be közelebbről, és a szociális szövetkezet igazgatónőjével, illetve az ott lakókkal beszélgetünk a tanya mindennapjairól.
A tavasztól eredetileg hat hónapra adott juttatás szombattól a rendeletben megszabott jövedelemhatár alatt jár.
Az Oltalom Karitatív Egyesület több mint harminc éve karolja fel a hátrányos helyzetű rétegeket. Többek között iskolát, hajléktalanszállót és -kórházat, valamint idősek otthonát működtetnek, ráadásul az ukrajnai háború kitörése után menekült családokat fogadtak be. Mindezt lehetetlenül kevés pénzből, állami segítség nélkül tették, és a növekvő árak, illetve az energiaválság árnyékában próbálnak túlélni.
A kislány szüleivel a háború elől menekült Magyarországra, Bagon szállásolták el őket.
Egyre nagyobb feszültséget kelt, hogy az orosz invázió miatt Ukrajnából Európába menekülők előnyös megkülönböztetésben részesülnek a többi, például afgán, szíriai és iraki menedékkérővel szemben.